Ur György: Szabó Dezső utolsó napjai (1947.)

2013.01.14 07:35

 

Ur György:
SZABÓ DEZSŐ UTOLSÓ NAPJAI

 

1938. szeptember 1-jén a József-körut 31/a számú ház kapujára Kutas Henrik házmester felszögezte a >>Kiadó lakás<< feliratú táblát. Sokan nézték a III. emelet 5. számú lakást, míg végre tizennyolc nap mulva egy magas, erőteljes, nehézjárású férfi kibérelte. A házmester nagyon örült, szaladt a háztulajdonoshoz:

• Végre sikerült kiadni a lakást.

• Ki vette ki? - érdeklődött kíváncsian Kalmár Gyula háztulajdonos.

• Egy író. Valami Szabó Dezső – válaszolt a házmester.

A háztulajdonost leverte a házmester közlése:

• Író? … Tud majd házbért fizetni?

Lakáshistóriáiban csak a házbér érdekelte. Be is vallhatjuk jogosan, mert bizony később előfordult, hogy az új lakó ötödikére nem fizette meg pontosan a házbért.

Szabó Dezső 1938. szeptember 21 – én költözött be a József-köruti ház harmadik emeletére. A ház lakói kiváncsian nézték hurcolkodását, mert hamar híre futott, hogy Szabó Dezső, >>Az elsodort falu<< írója költözködik Budáról a Rákóczi-téri saroklakásba.

Éppen olyan lakóvá vált, mint a többiek. Megvolt neki is a mindennapi megszokott munkája, amit úgy végzett, mint bármelyik lakó az ötemeletes bérházban. Reggel korán átment a szomszédos Rákóczi-téri csarnokba vásárolni. Gyakran hordár hozta utána a húst, zsírt, kenyeret, gyümölcsöt. Vele együtt lépett be a liftbe, amelyet csak a házfelügyelővel engedett kezeltetni, mert egyedül nagyon félt a lifttől.

Délelőtt megkezdte a főzést. Korán tüzet gyújtott a tűzhelyen vagy a gázresón, megmelegítette a feketekávét és jókora darab szalonnával megreggelizett. Az ebéddel már hosszasabban bajlódott. Rendszerint az egész ház tudta, hogy Szabó Dezső mit ebédel, mert az odaégett rántás vagy a hús illata betöltötte az udvart. Ritkán fordult elő, hogy valamit oda ne égetett volna. Ő maga beszélte, hogyha felteszi az ebédet a tűzhelyre, bemegy dolgozni. Csak mikor az illatok beözönlenek szobájába, eszmél fel arra, hogy odakint a konyhában fő az ebéd. Mire kiér, rendszerint megpörkölődik az étel.

Délelőtt tizenegy órakor már megebédelt. Utána rendszerint elment hazulról és 4-5 óra felé jött vissza. Este ismét elment sétálni, korán hazatért, kisöpörte a szobákat, elmosogatta a piszkos edényeket és lefeküdt aludni. Néha előfordult, hogy este is írt és akkor az ebédutáni séta helyett aludt egy rövid óra hosszat.

Igy mesélte el ő maga nappali elfoglaltságát.

 

*

 

Sok látogatója volt, különösen a fiatalabb nemzedék közül, akiket nagyon szeretett és akikben látta eszméinek és gondolatainak továbbélését.

Eleinte nehéz anyagi gondokkal küzdött.

Sokszor előfordult, hogy 8 – 9 rend ruhája, ugyanannyi cipővel bevándorolt a zálogházba. Ilyenkor állandóan egy ruhában járt, de amint pénzhez jutott, kocsival hozatta haza a zálogházban lévő holmijait.

Nagyon szertelenül bánt a pénzzel. Ha volt pénze, akkor hordár hozta tele kosárral utána az ennivalókat, mindig a legjobb és legfinomabb falatokat, butéliás borokat. Ha nem volt pénze, akkor a vicit szalasztotta a szomszédos fűszerüzletbe valami kis harapnivalóért. Nem lehetett megállapítani, hogy ez a pénztelenség a hónap melyik szakában következett be, mert állandó, fix jövedelme sehonnan sem volt.

Erősen javult a helyzete, midőn megkezdte a Ludas Matyi-sorozat írását és kiadását.

Mikor a közönség tudomásul vette ezeket a füzeteit és tudta, hogy az rendszeresen megjelenik, a póstás naponta hozta számára a pénzesutalványt, míg a levélpóstás minden nap betette levélszekrényébe leveleivel együtt a posta sárgaszínű boritékját, benne a póstatakarékpénztár csekkszámla kivonatával.

Ahogy érkeztek ezek a póstatakarékpénztári csekk-kivonatok, meglátszott rajta a gondtalanabb élet.

Kedélyesebb lett a házbeliekkel. Ismerőseinek hangosan előre köszönt. Ha valamit akart, a harmadik emeletről kiabált le a házfelügyelőnek és dobta le a pénzt, hogy vegyék meg, amire szüksége volt. Amíg nem volt pénze, senki sem hallotta hangját a házban. Mikor pénzhez jutott, mindenki tudta, hogy tegnap vagy ma mit ebédelt.

Roppant pazarló volt.

Reggel megvásárolt egy egész libát. Megsütötte ebédre, megette a két combját és a mellét, máját félretette vacsorára, a többi részét kidobta a szemétbe. A viciék kitünően éltek abból, amit kidobott. Mikor egy-egy sült liba maradványait elajándékozta a vicének, megfelelő egész kenyér kíséretében, üveg bort is adott hozzá. Nagyon sűrűn előfordult, hogy vidéki rajongói élelmiszert vagy italt küldtek részére. Úgy, ahogy kapta, odaajándékozta a vicének.

A ház öreg vicéje, mint az árnyék, kísérte reggeli bevásárló útján. Rendszerint ő hozta haza a piacról az ebédrevalót. A kosárban több holmi közt 20 – 25 zsemlye mosolygott egymás mellett. A vice nagyon jól tudta, hogy a zsemlyéknek nagy része a megmaradt hússal együtt az ő kitűnő ebédje lesz.

Amit megvásárolt ma, abból semmit nem tett el holnapra.

Minden nap újabb élelmet vásárolt és olyan mennyiségben, hogy az nemcsak neki, hanem egy négy – öt tagú családnak is elég lett volna.

Mikor eladta >>Az elsodort falu<< kiadói jogát, nem volt nála boldogabb, kedélyesebb ember. Ismerőseinek elmondta, hogy mennyiért és milyen feltételek mellett adta el. Az eladás után valósággal szórta a pénzt. Ekkor már régen a messzi multté volt a zálogház segítő keze, sőt néhány koldust szoktatott lakása ajtajába azáltal, hogy fejedelmi módon ajándékozta meg őket, amikor először mentek hozzá kéregetni.

 

*

 

A ház lakói többségével csak a pincében ismerkedett meg, mikor megkezdődtek a bombatámadások. Senki sem tudta őt megelőzni a pinceajtóban, olyan hamar és gyorsan ment le a lépcsőkön, ha megszólaltak a szirénák. Egyszer fordult elő, egy este, hogy fel kellett hozzá rohanni, felzörgetni, mert olyan mélyen aludt, hogy a háztetőn bőgő sziréna hangjára sem ébredt fel. Szégyelte is magát és bocsánatot kért közvetlen környezetétől, hogy ilyen pontatlan volt.

A légópincébe két karosszéket vitt le és ezekben a székekben próbálta elfelejteni azt, ami fent történik.

Mikor megkérdeztük tőle, hogy miért vitt két karosszéket a pincébe, a következőket válaszolta:

• Az egyikbe én ülök, a másikba pedig a vendégem, aki velem a pincében beszélgetni akar.

Ez a vendég rendszerint a fölötte lakó ezredesné volt, aki aztán a lentlakás ideje alatt mint hálószomszéd gondoskodott róla.

 

2.

 

A József-körut 31/a számú ház lakói a háború utolsó esztendejében levetették álarcaikat. Mindenkiről tudtuk, hogy milyen politikai nézetet vall, tudtuk ki a nyilas, ki a németbarát, a kis klikk, amely naponta háromszor hallgatta az angol és orosz rádiót, összetartott lent az óvóhelyen, ahová mindig többször és többször kényszerítettek bennünket az angolszász repülők. Ehhez a kis társasághoz tartozott Szabó Dezső, Polzovícs Iván főiskolai tanár, Polzovics Jánosné, ezredes özvegye, Szabó Sándor bankigazgató, dr. Biró Károly ügyvéd, Miksik Andorné és még többen. Mindig kiváncsian hallgatta az angol és orosz rádió híreit. Dacára annak, hogy nem érintkezett minden lakóval, csodálatosan megérzéssel állapította meg mindenkinek az arcából és viselkedéséből, hogy hova tartozik, német vagy angol barát-e. Ha köréje gyültünk hallgatni előadását, mindig elhallgatott, ha nyilas vagy németbarát jött a közelünkbe.

1944. április 3-án, az első nagy angolszász bombázás idején mikor sietve igyekezett a pincébe, egy fekete koffert szorongatott a kezében. Azt mondotta, abban van a végrendelete. Később odamódosította kijelentését, hogy a táskában értékes kéziratai és szerződései vannak. Soha le nem tette a kezéből. Később, mikor lent aludtunk az óvóhelyen, hanyattfeküdt és hasára tette a fekete táskát, de álmában sem engedte el.

Ez a bombázás különös élményt jelentett Szabó Dezső számára. Mikor feljöttünk a pincéből és messziről láttuk a nagy füstfelhőket, perceken keresztül nézte szobája ablakából a napot felhő módra eltakaró fekete füstöt. Belefáradt a gomolygó csomók nézésébe, szomorúan célzott a háborúspártiakra és németekre.

• És ezek a gazok még azt hiszik, hogy megnyerik a háborút?!

Pontosan tudta az angol rádió magyar hírszolgálatának idejét. Bár neki nem volt rádiója, mert – mint mondotta – a sok hazugságra nem volt kíváncsi, mindig küldött, hogy hallgassam meg és siessek hozzá a legújabb hírekkel. Nagyon sokszor megfeledkeztem volna az időpontról, ha nem figyelmeztet.

 

*

 

A bombázások alatt előadást tartott a pincében, a >>megbizhatók<< részére. A hallgatóság szinte örült a hosszú riadóknak, mert addig élvezte a robusztus gondolkodást.

Egyik bombázás alatt odamentem hozzá és valami megjegyzést tettem a helyzetre. Ekkor mondotta magáról szinte szótagolva:

• Ezekben a rút időkben, mikor emberi állatok ránkzúdították a pusztulást, sokszor elémvillantom megtett életem. Visszaköszöntenek gyermekéveim, áldott jó anyám és drága Kolozsvár, álmaim városa, a Farkas-utca történelmi lelke. A csend és melegség utcája, ahol alkotni vágy a kamasz Szabó Dezső.

• A pince sötétjéből, gránátok és aknák dübörgése között gyakran elémugrik egy-egy régi önmagam. Meg-megkérdem tőle: hát érdemes volt hadbaszállni és harcban élni éjjel-nappal percemberkékkel és a bérencek légióival? Értelme volt-e életemnek? Használtam-e fajtámnak? Előrevittem-e az örök magyar célt?

• Minden esztendő Szabó Dezsője azt harsonázza, hogy érdemes volt küzdeni, értelme volt életemnek és harcaimnak. Elismerem, hogy én csak félutig mentem, mert az évek rohanva szálltak és bennem maradt még sok-sok magyar sírás, de életem még sem volt meddő. Kelet felől világosság támadt. Számunkra még nem napkelte, de rajtunk áll, hogy az legyen.

 

• Én felszaggattam fajtám sebeit. Megmutattam , kik vagyunk és kikké kell lennünk. Rádöbbentettem fajtámat, hogy az az út, amelyen jár, az örök emberi haladás és a magyar elhivatottság útjával ellentétes út, amelynek vége csak tragikus nemzethalál lehet. Remélem, hiszem, hogy a fiatal magyarságnak az a kis csoportja, amely többre becsüli fajtáját önmaga sovány kenyerénél és leendő nyugdíjánál, megértett engem és folytatja munkámat. Itt Kovács Imrékre és társaikra gondolok és az elkövetkező félszázad Kovácsaira. A magyarság megujhodása legfőképpen a magyar parasztságon mulik, bármilyen senkiházi, pipogya megalkuvó >>értelmiséget<< dobott is ki eddig önmagából. Mégis ott van az erő! A föld felmozdult fiai válthatják és váltják valósággá a magyar álmokat. Ez megdönthetetlen érzésem.

• Izmusok, pártok, egyesületek csak eszközei lehetnek a magyar forradalomnak és sohasem céljai. Ugyanugy eszköze a tömeg is és az egyén is, semmivel sem több.

• Erős ember vagyok. Anyám emlője, a dús magyar kalász Herkulest csináltak belőlem. Izmaim sohasem ernyedhettek, mert mindig ütöttem, vagy visszaütöttem. Nem tudom, mi a betegség. Charon csónakjába is az egészség kacagásával érkezem majd. Szükség is van még minden erőmre, mert most írom életemet, vívódásaimat és harcaimat. Benne lesz mindenki, aki meghalt és aki él. Uri banditák és hetyke népámítók egyaránt felsorakoznak. Elmondatom velük cifra játékukat, melyet az örök gyermek szemével figyeltem és amelyen mindég csodálkoztam. Főként azon, hogy nem ütik őket agyon. Benne lesz a közelmult sok figurája. Az >>országgyarapító<<, ez a kenetteljes üldözőm külön fejezetet kap, hogy dinasztiaalapító őrültségében mennyi ideje maradt embervadászatra. De nem maradtam alul, mert erős legény vagyok és igazságom még erősebb. Ez az igazság biztos csónakom volt az elmult huszonöt év mocsártengerén. Ha néha sár is fröccsent, evezőmmel akkorát suhintottam, hogy a mocsárba estek vagy elment a kedvük a támadástól. Klebik, Hómanok, Törekyek és a többi bitang holta napjáig megemlegeti hatalmas ütéseimet. Szegény Ady Endrét is hasonló üldözők életében meghalatták, de holtan hamisítva, kicicomázva, kimagyarázva, ujra életre támasztották. De engem sem életemben, sem halálomban nem tudnak végleg megölni, mert amíg élek erős vagyok s ha holtomban írásaimat szinezni, szeliditeni, szóval hamisítani akarják, azok rájuk kacagnak és úgy szembeköpik a magyarázgató leendő Rajnissokat, hogy belefulladnak.

• Én örökké akarok és fogok is élni! Aminthogy örökké él magyar fajtám! Tragédiákkal zsufolt multjának, vívódó jelenének és tisztuló jövőjének megkiáltója vagyok. Benne leszek a születendő emberben és fűszálban. Testvérem volt és lesz minden magyar, akiket megszomorítottak és megaláztak. Igazságtevő pörölycsapásaimban mindig lesz egy többleterő: Szabó Dezső igazságainak örökké élő ereje.

Igy lángolt lent a pincében, míg odafent lángoltak a háború borzalmai. Alig törődtünk azzal, mi van odafent, mert minket lent a pincében tartott szóval. Ez nagyobb élmény volt, mint ragyogó napsugárban az ezüstösen ide-oda röpdöső angolszász repülőgépek.

Szinte sajnáltuk, mikor a sziréna hosszú bőgéssel a légitámadás végét jelentette.

 

3.

 

1944. nyarán és őszén a gyakori angolszász légitámadások teljesen átalakították Szabó Dezső napi programját. Reggel korán kelt és kilenc óra tájban már meg is ebédelt. Mikor elbődültek a szirénák és vonultunk a pincelejárat felé, már bent ült az óvóhelyen kényelmes karosszékében.

• Rajtam nem fognak ki. Akármilyen hosszú lesz a riadó, én kibirom. Már megebédeltem.

Elmesélte, hogy tizenöt-húsz oldalt írt reggel és ha lehet, akkor mér este is ír. Mert siet. Tiz kötet lesz önéletrajza és még sok esztendő élménye van hátra.

• Most jöttem vissza Párisból – mondotta egyszer arra a kérdésemre, hogy hol tart.

Később kérdezés nélkül beszélt a könyvéről.

- Harminc éves vagyok a könyvben – mosolygott. - De most jönnek a sűrű évek. Mindenkit megírok, mindenki magára ismer, de senki sem fog örülni neki – gúnyolódott szokása szerint.

O    Odafent zúgtak a gépek és a pincében is hallani lehetett, ha közelben esett le egy-egy bomba. Ilyenkor szinte súgva kérdezte:

• Ez bomba volt? Nagy lehetett – felelt rá önmagának.

 

*

 

Többször beszélt az irodalomról. Ezek a megállapításai szinte már közismertek, mert véleményét nem rejtette véka alá és ő saját maga is megírta lesujtó kritikáit néhány ma is divatos íróról. A politikáról is nagyon szeretett beszélni. A két Tisza vesszőparipája olt. Mindkettőt sovén és szemfényvesztő politikusnak tartotta.

• Nekem tulajdonképpen – mondotta – hálásnak kellene lennem Tisza Istvánnak, mert ő neveztetett ki tanárnak. De tárgyilagos vagyok és ezért megállapítom, hogy ez az ember sötét lelkével a nemzet rákfenéje volt.

Horthyról hasonló véleménnyel volt.

• A húszas évek elején Horthy közönséges orgyilkosságra küldött ki embereket. Mikor a Gellért-hegyen laktam – mondotta – egy alkalommal láttam, hogy Horthynak a közvetlen közelében élő és a lapokban már többször kiszerkesztett pártfogoltja, feldúltan rohant a hegyi utakon. Ugyanakkor olvastam, hogy valakit elhurcoltak és meggyilkoltak. Tizenöt év mulva találkoztam ezzel az emberrel. Beszélgetés közben utaltam az akkori gyilkosságra és az ő feldúlt akkori viselkedésére. Éreztettem vele, hogy az ő személyét kapcsolatba hoztam azzal az elhurcolt embernek a meggyilkolásával. Ismerősöm nem tagadott.

Természetesen csak azokkal volt ilyen nyilt és őszinte, akiknek gondolkodását ismerte és akiknek politikai nézeteit a maga politikai nézetével összhangba hozta.

 

*

 

A háznak volt egy légoltalmi parancsnoka. Szabó Dezső ettől az embertől, de még inkább a feleségétől, nagyon tartózkodott.

• Vigyázni kell, ha ezek a közelünkben vannak – hangoztatta. - A férfi nem lenne rossz, de

úg  úgy látom, az asszony nagyon befolyásolja, az gonosz.

 

*

 

O  Október 15-én a rádióban elhangzott Horthy szózata, kirohantam a folyosóra s lekiabáltam hozzá a harmadik emeletre:

- Vége a háborúnak! Horthy most jelentette be a rádióban!

Az egész ház kiszaladt a folyosókra, mert máshol is hallgatták a rádiót. Megjelent a ház légoltalmi parancsnoka is, Szabó Dezső lehívott magához és a fülembe súgta:

- Vigyázzon, ne örüljön, mert nézze csak meg azt az urat – mutatott a légó-parancsnokra – milyen sötéten és dühösen néz magára. Ő nem örül ennek a rádióhírnek. És még nagyon sokan vannak ebben a házban, akik szintén nem örülnének, ha vége lenne a háborúnak.

Szabó Dezsőnek igaza volt. Akkor kezdődött a házban az igazi lakóüldözés.

 

*

 

Szólt a sziréna. Jöttek az oroszok és a nappaljaink nagy részét a pincében töltöttük. Szabó Dezső behúzódott karosszékébe és tanított:

• Hitler a világtörténelem, Szálasi a magyar történelem legsötétebb kalandora. Lehetetlen, hogy épeszűek legyenek. Évezred óta folyton belénk piszkított a német. Aki csak parányit érezte magyarságát, annak lelke őrtállás volt a német rothasztás felé. Igazi nagyjaink pedig állandó roppant küzdelemben állottak a németséggel. A germán veszedelem lényege nem a szomszédi viszonyban, nem is a germánság ránk nehezedő nagy tömegében rejtett és rejlik, hanem abban, hogy ez a nép – hol nyiltan, hol burkoltan – de állandóan kikapcsolta magát az európai nemzetek szükségszerű közösségéből, külön excentrikus közösséget alkotott, melynek szerintük Atyauristen módjára uralkodnia kell az európai népek felett. Urakra és szolgákra osztották a világot, melyben magukat tekintették uraknak, a többi népet pedig alsóbbrendű rabszolgának. Tökéletesen mindegy, hogy a történelem folyamán milyen cégérben, vagy álarcban játszott Germánia, a cél mindig egy volt: hódolásra késztetés a teuton csizma előtt.

Szinte itták a pincelakók Szabó Dezső szavait.

 

*

 

Október 15-től kezdve már nem vetkőzött le. Szobáját átrendezte és azt a recamiert, amelyen aludt, odahúzta az előszoba ajtajához, hogyha este is megszólal a sziréna, gyorsan leérjen a pincébe.

A hosszú pince-órákat igyekezett elviselhetővé tenni úgy a maga, mint a mások számára. Egyszer elhatározta, hogy tíz kötet >>Elsodort falu<< -t kisorsol. Összeírták a fiatalok a pincében tartózkodók neveit és beletették az összegyűrt papirdarabkákat egy kalapba. László Rózsika, a legfiatalabb kislány huzogatta ki a kalapból a neveket. Nagy öröm és boldogság volt annak, akinek Szabó Dezső felolvasta a nevét. Mikor elkészült a tíz kötet kisorsolásával, bejelentette, ha vége lesz a riadónak, a nyertesek menjenek fel a lakásába, és ő átadja a köteteket. Mindegyikbe beleírta a nevét és a dátumot.

Eleinte közel ült a falhoz, de valamelyik szomszédja figyelmeztette, hogy ne támaszkodjon, mert megrepedhet a fal, ő ütést kaphat és a nyirkos faltól meg is fázhat.

- Hagyja csak kérem – válaszolta legyintve – előbb – utóbb ugyis mindenféleképpen végünk lesz.

Mikor beszélt politikáról szomszédainak, vagy azok beszéltek hozzá és nem megbizható ember érkezett közelébe, Szabó Dezső hirteen a következőket mondta:

• Hogy szereti maga a sóskát? Levesnek, vagy főzeléknek?

Először senki sem értette, hogy mit akar ezzel, de később már szállóige lett az idegen jelenlétekor.

 

*

 

Azt mondotta, hogy Párisban három dolgot jósoltak meg a részére. Kettő már megtörtént, de túlélte őket, a harmadik azonban tragikus lesz ránézve és ezért nem száll be egyedül a liftbe. Félt mindig a tragikus dolgoktól és arról beszélt, hogy ő tragikus körülmények között fog meghalni. A halált nem szerette és félt tőle.

Szinte szugerálta magának, hogy hosszú életű lesz.

• Anyám is, apám is hosszú életű volt, én is hosszú életű leszek – mondotta. - Anyám mindig kávét vacsorázott és ezért én sem lakom jól este, csak nagyon keveset eszem.

Családjáról nem nagyon szeretett beszélni, de egyszer hosszas faggatás után elmondta, hogy három nővére van, mind a három excentrikus, de nagyon tehetségesek. Ő azonban megtagadott velük minden rokoni kapcsolatot. Csak az édesanyját szerette, aki nagyon vallásos volt és mikor az ő pályafutása kettébe tört, nem ment többé a templomba. Egyik bátyja delirim tremensben halt meg a Nemzeti Szinház előtt. Egyik nővére azt mondta, hogy nem tud felkelni és tizennyolc évig feküdt az ágyban. Akkor azt mondotta, hogy nincs semmi baja, felkelt és úgy tette-vett, mintha előző nap hagyta volna abba.

 

*

 

Életében csak egyszer volt szerelmes, Váradon. Ez a szerelem sem tartott soká, mert úgy érezte, hogy végét kell szakítania, elment a hegyekbe és mikor visszajött, már nem érzett semmit a hölgy iránt.

• Nincs is magának lelke – mondotta erre az egyik asszony.

• Néha én is erre gondolok – válaszolt.

Mellére, kezére ütött:

• Ez a lélek, nem lehet különválasztani.

Fiatal lányok jártak hozzá. Különösen egy jött nagyon sűrűn és mikor az egyik lakó gyengéd célzást tett erre a kislányra, Szabó Dezső elpirult:

• Szininövendék és azért jár ide, hogy támogassam, ha szinpadra lép. Különben is húsz éves elmult és nekem az már öreg.

A szomszédai igyekeztek gondoskodni róla. Mikor beköltözött a lakásába, néhány hónapig járt hozzá egy takarítónő, de elszekirozta. Azóta sajátmaga takarított. Az egyik szomszédasszony, akivel évődő-viszonyban volt, valamelyik hajnalban lemosta az előszoba ajtaját, hogy ne legyen olyan piszkos. Mikor ezt észrevette, többé nem köszönt, annyira haragudott rá, hogy gyengéden figyelmeztette a piszkos ablakokra.

Szokása volt, ha látogató érkezett hozzá és ajtót nyitott, köszönés helyett a következőket mondotta:

- Kérem a lábakat letörölni...

A látogató meg is törölte a küszöb előtt lévő lábtörlőben a lábát, de mikor végigment az előszobán, az ottlévő porban meglátszottak léptei.

Rengeteg poloskája volt. Egyszer ő maga említette, hogy nem kaphat gutaütést, mert a poloskák minden éjjel kiszívják felesleges vérét. A szomszédok állandóan panaszkodtak, hogy lakásából nagyon sok poloska mászik be az ő lakásukba. Hiába ciánoztatnak, Szabó Dezső valósággal termeli a poloskákat. Egyszer az egyik szomszédasszony, akit behívott magához, hogy készítsen el részére valamilyen ételt, felemelte a recamiert és ledobta a padlóra. Szinte feketedett a padló a kihullott poloskától. Szabó Dezső rájuk mutatott és nevetve megszólalt :

• Ezek az én orvosaim a magas vérnyomás ellen.

 

4.

 

Egyik nap félrehúzott a pincében, mikor odafönn az angolszász bombák figyelmeztették a kormányzatot a hiábavaló háborúra:

• Faust Imrét is elcipelték a németek.

Nagyon csodálkoztam és megkérdeztem, mit tud közelebbit róla és miért vitték el?

• Aki Szabó Dezső Elsodort faluját kiadja, az megbizhatatlan a németek szempontjából – felelte majdnem büszkén.

Nagyon sajnálta Faustot és mikor megemlítettem, hogy mi lesz most az Elsodort falu terjessztésével, ha Faust nem tudja intézni, mire azonnal szinte készségesen magyarázta:

- Meghosszabítom a megállapodást, amit vele kötöttem. Amíg fogságban lesz, annyi idővel 

mi    minden esetre meghosszabítom a szerződést, de talán még hosszabb idővel is kitolom a határidőt anélkül, hogy fizetnie kellene neki érte.     Nagyon sajnálom szegény fiút. Rendes, liberális, szabadságszerető ember.

M    Még továbbra is beszélt Faust Imréről, elmesélte a szerződés létrejöttét és annak a reményének adott kifejezést, hogy remélhetőleg nemsokára, a háború befejezése után újra itthon lesz.

Mi  Mióta a németek betették a lábukat Budapestre, egészen visszavonult életet élt. A legkomolyabbnak látta az orszg sorsát. Úgy érezte, hogy fajtájáért vívott küzdelmeiben alulmaradt. A percek hatalmától elkábult bérencek egymásután hozták legközépkoribb rendelkezéseiket. Elszomorította az utca képe is. Elfordította a fejét, mikor német katonával találkozott szemközt. Magyar ezredek egymásután masiroztak saját nemzetük érdekei ellen.

Ö  Őnéletrajzát írta. Idegenekkel egyáltalában nem érintkezett. Ha ismeretlenek keresték, letagadta magát. Ismerősei közül is csak a legmegbizhatóbbakkal érintkezett és kesergett az ország pusztulásán.

A   Szálasi-éra végsőkig megdöbbentette. Október tizenötödike után el sem hagyta a házat. Attól félt, hogy közismert németellenes politikája miatt a németbérencek fogságba vetik.

Egy alkalommal hosszu ideig dolgozott odafent a lakásában este és elfelejtette leengedni az ablak redőnyét. Tizenegy óra tájban egy nyilas beállított két német katonával a lakásába azért, hogy magukkal vigyék. Az egész ház felébredt a nyilas és németek csöngetésére és visszafojtott lélekzettel vártuk a fejleményeket. A nyilas azzal vádolta, hogy a világossággal jelt adott az ellenségnek. A német katonákban több érzés lakozott, mert mikor bementek lakásába és meglátták a sok könyvet, mindjárt megkérdezték, hogy kicsoda. Megmagyarázta, hogy magyar író és a munkába annyira belemerült, hogy elfelejtette leengedni a redőnyt. A németek vizsgálni kezdték a könyveket és Szabó Dezső készségesen vezette végig könyvtárában őket, mert már megérezte, hogy a németek fogják megvédeni a nyilas ellen. Így is történt. Mikor a németek meglátták, hogy nagyon sok németnyelvű könyv van a könyvtárában, leültek vele beszélgetni.

Több mint egy órahosszat voltak a lakásban és azalatt az egy óra alatt mi, lakók odakint a folyosókon már tudtuk, hogy Szabó Dezsőnek nem történt semmi baja. A németek belátták, hogy ez az idős író elfelejtette leengedni a redőnyt és nem szándékosan hagyta azt fenn, hogy jelt adjon az ellenségnek, mint ahogy a nyilas árulkodta. Elmentek, elbúcsúztak Szabó Dezsőtől és magukkal vitték a nyilast, aki dühös volt, hogy Szabó Dezsőt nem tudta magával vinni. Mondottuk neki a folyosón, hogy mit akar Szabó Dezsőtől, országos botrány lenne, ha Szabó Dezsőt feledékenységéért baj érné, de a nyilas legyintett:

• Mit bánom én, ha Szabó Dezső, vagy pityipalkó. Nyitva volt az ablak, el kellene vinnem, de a németek kedvéért nem bántom.

Undorral hallgattuk ezt a megjegyzést és utána Szabó Dezső sápadtan mesélte el megmenekülésének történetét.

• Szörnyű ez a diktatura – mondotta. Most a saját bőrünkön tapasztaljuk az elmebetegek uralmának végvonaglását. Mit szól ehhez Európa?! Megcsúfolnak mindent, ami humánum, ami magyar érték.

Másnap az óvóhelyen is visszatért az éjszakai incidensre és kijelentette, hogy nagyon megijedt, mikor bekopogtattak hozzá, mert a nyilas ráfogta a fegyverét és úgy faggatta, hogy kicsoda.

• Örülök, hogy a nyilasok között nincsen vérbeli író. Az írástudók árulásáról nem lehet beszélni. Az írástudatlanok lázadása pedig nem sérti az írók tollának tisztaságát.

Ezzel pontot is tett saját ügyének végére. A demokrácia felé hajlott meleg szavakkal és magyarázta lent az óvóhelyen bizalmas környezetének:

• A demokrácia a szabad ember egyéniségéhez legméltóbb és az emberi méltósághoz legmegfelelőbb társadalmi irányeszme. Ésszerű, természetes, igazságos, hogy a nép kormányozza önmagát. A valódi demokrácia magasabbrendü szellemi és anyagi jólétet eredményezhet. De a demokráciában fokozottan vigyázni kell, nehogy üresfejü törtetők a nép előtt kedves jelszavakat hangoztassanak és a népre kedvező kormányzás helyett saját pecsenyéjüket sütögessék.

• Magyar fajtám individuális és demokrata, hiszen az Istent is tegezi. Nálunk is kisérleteztek ezernyolcszáznegyvennyolcban demokráciával, de germán erők nyomták agyon, mielőtt kiteljesedhetett volna. Várható, hogy az eljövendő Magyarország demokratikus berendezésű lesz. Ha az állami és társadalmi élet minden fontos poziciójában a magyar népi tömegből és a magyar parasztságból feltört őserők ülnek, majdnem biztos, hogy az általuk élettel megtöltött demokratikus berendezkedés a nemzet számára ujabb ezer évet jelent. A magyar demokrácia akkor lesz áldásos, ha nem egyesek ugródeszkája lesz a hatalom felé, hanem az egész nemzet ugródeszkája lesz a magasabb rendű élet felé.

 

5.

 

Decemberben már hallatszott a Rákóczi-térre az ágyúdörgés. Most már tudtuk, hogy nagyon közel vannak az oroszok. Este felcipeltem a legfelsőbb emeletre, megmutattam a távoli villanásokat, az ágyúk toroktüzeit. Az angol rádió Cegléd elfoglalását jelentette és nálunk a pincében napi látogatók voltak a felfegyverzett nyilas brigantik. Nem tudtuk, kiért jönnek. Féltünk tőlük és féltettük Szabó Dezsőt is és ő maga is félt tőlük.

Lassan ránkköszöntöt karácsony este. Nagyon szomorú karácsony volt, senki sem örült az ünnepnek, és legkevésbé Szabó Dezső. Külön bosszúsága volt az egyik protestáns hetilapban megjelent cikk, amelyben mint megtért emberről írt a riporter.

• Ennél kellemetlenebb cikket nem is olvastam – mondotta. - Küldöttem helyreigazító nyilatkozatot, de nem közölték. Nem volt nálam senki és így nem is mondhattam neki semmit. Helyreigazító nyilatkozatomban tiltakoztam és protestáltam az ellen, hogy nevemmel félrevezessék híveiket.

Úgy látszott, hogy az ünnep este csendesen mulik el. Lefeküdt az egész ház. Éjfélkor borzalmas robbanásra ijedtünk fel. A szembenlévő ház egész oldalfalát, a harmadik emelettől az elsőig, kiszakította egy akna. A cserepek és üvegtörmelékek bezúzták a mi házunk ablakait is. Pillanatok alatt talpon voltunk. Megtelt az óvóhely. Szabó Dezső is leköltözött. Kabát nélkül, kalappal és az elmaradhatatlan fekete kofferjával szaladt le a pincébe. Szomszédja betakarta pokrócokkal. Másnap >>Segítség<< című könyvét ajándékozta hálából a gondoskodásért. Dedikálta is a könyvet. Ez a dedikáció volt az utolsó kézirata, mert többé nem ment föl a pincéből és nem vett tollat a kezébe. Utolsó sorait francia nyelven írta:

• >>Á la Gloire de Mesdames: Jean Polsovits et Andre Miksik avoir sauve la vie d'un jeune homme de grande Esperance Grelottant de froid et abandonné de Dieu et des hommes, dans la nuit du 25 decembre leur tres reconnaissant Didier le Tailleur dit Szabó Dezső<<.

*

 

Ünnep utáni napon megkezdtük pincelakásunk kitatarozását. Szabó Dezső a sarokba költözött, egy nyugágyat kapott. Ezt se akarta elfogadni, mert ragaszkodott karosszékeihez, de a karosszékek sokkal nagyobb helyet foglaltak el, mint a nyugágy és hogy a többiek is férjenek, kénytelen volt lefeküdni. Soha sem vetkőzött le, még cipőjét sem húzta le. Lakásába se tette be többé a lábát. Illetve egyszer, talán január másodikán, vagy harmadikán felment tiszta fehérneműt váltani. De alig tíz perc mulva már visszajött. Nem mert fennmaradni, olyan erősek voltak a belövések.

Egy nagy robbanásnál azt hittük, a mi házunkat érte az akna, Szabó Dezső ült a karosszékben és amíg a lakök egyik része Isten hívta segitségül, megszólalt:

• Ha rólam valaki, szemembe jót mond és dicsér, elpirulok és röstellem magam. A nekünk hirdetett Isten pedig azt kivánja, hogy tömjénezzük és imádjuk őt.

• A mai erkölcsi felfogás szerint Istennek ez a kívánsága komolytalan és megvetendő.

• Ha Isten valóban mindenható, akkor hatalmában áll minden embert jóvá tenni és ezzel meggátolni azt, hogy ilyen borzalmas vérengzések legyenek. Mert ezek a vérengzések semmiesetre sem jók és hasznosak senkire. Minthogy Isten ezeket a haszontalan dolgokat nem gátolja meg, ennélfogva egy tökéletlen valaki és nem mindenható.

• Az Isten úgy él az emberek felfogásában, mint az ótestamentumban az akkori zsidó erkölcs és felfogás szerint. Ha a mai erkölcsi felfogás szerint képzeljük magunk elé Istent, akkor az a fogalom, amire tanítanak, téves. Például ma azt az erkölcsi felfogást tanítják, hogy aki elutasítja a hizelgést és a hódolatot, az a tökéletes ember. Ezzel szemben azt tapasztalom, hogy az öreg Isten, mióta elvégezte a teremtést, szolgahadával, az angyalokkal udvaroltat és fuvoláztat magának. Emelkedett erkölcsi felfogás szerint a legfőbb jó a megbocsátás. Ezzel szemben létesítettek egy intézményt az örök megtorlásra, a poklot. Erkölcsileg nem szabad hinnünk az örök megtorlásban, a pokolban, mert a legfőbb jó a megbocsátás.

• Hívő voltam életemnek gyenge periódusában, de hosszas töprengés és tapasztalat arra a meggyőződésre juttatott, hogy nincsen Isten.

A pincelakók egyik része felháborodottan bújt össze és vetette magára a keresztet, mikor meghallotta Szabó Dezső dörgedelmes vádbeszédét az Isten ellen.

Látta és hallotta, hogy a különféle sarkokból megjegyzéseket tesznek előadására, kiment a folyosóra és rágyujtott.

 

6.

 

Karácsony napja körül hurcolkodott mindenki a pincébe. Jöttek az ágyak, a takarók, a dunnák és velük együtt a veszekedések. Szabó Dezső ült és nézte a ház lakóit. Hallgatta veszekedésüket, hallgatta a káromkodásukat, nem szólt semmit, de látni lehetett rajta, hogy nagy erőfeszítésébe kerül a hallgatás.

Egyik karosszékét kivitte a pince-folyosóra és minden ebéd után oda ment ki szivarozni. Mert a szivart el nem engedte. Akár evett, akár nem, ebéd vagy vacsora után, vagy legalábbis abban az időben, elszivott egy szivart. Ilyenkor mindig magához hívta dr. Biró Károlyt, nhány megbízható pincelakót. Rendszerint a magyarságról beszélt.

• Az igazi magyarságnak sajátos, a többi európai népektől sokban eltérő lelkisége van. Értékes lelkiség, mely ha szabadon, gátlás nélkül fejlődhetett volna, sok és nagy értékkel gazdagíthatta volna Európa szellemi javait. De a török és tatárpusztítások kismiskák voltak a teuton rontáshoz, amely hol szivárogva, hol fegyverrel, hol diplomáciával, hol gorombán, hol szépszóval, hol hangosan, hol hangtalanul, de folyton beleokvetetlenkedett és belerondított a magyar állami és társadalmi élet kialakulásába és vagy germán intézményeket hozott létre, vagy germán-magyar öszvérmiskulanciát.

Különösen szellemi életünk egyik legfontosabb intézményében, a közoktatásban

mutatkozott meg legerősebben a német befolyás. Amit tanultunk, azt a német szürőn át ojtották belénk. Igy ferde képünk lett a világ dolgairól, olyan kép, mely nemcsak hamis volt, de egyuttal az igazi német érdekek elburkolását is jelentette. Olyan az, mintha kettős távcsövön keresztül figyeljük a világot. Az első a való képet mutatná, de a második barna lévén, mindent megbarnít. Évszázadok folyamán lassan már nem is tudott a nemzet zöme saját szemével látni, germán szemmel csudálkozott a világba. És nagyjaink elé, akik le merték tenni, akik félre merték taszítani a teuton üveget, egy uj világ tárult, a szépség, a jóság és valóság egy igazibb képe. E ritka tisztánlátók azonban legtöbbször magános látófák maradtak. Ha kikiáltották igazságukat, az elbutított, megmételyezett, megvesztegetett polconülő réteg, mely féltette a nyugalmát és kenyerét jelentő koncát, vagy lehurrogta és ledorongolta őket, vagy hirdette róluk:

• Megőrült szegényke...

- Akik tisztán látták és nem harcoltak, mert egyéniségük nem termett küzdelemre, a nemzet legszánandóbb meghasonlottjaivá váltak, élve is halottak voltak, akiknek a sírgödör és fakereszt már csak szokványos ráadás volt.

- Keserű dolog, de nemcsak amit tanultunk, de ahogy tanultuk, azt is német rendszerben zsufolták belénk. Közoktatásügyünk egész szervezete, felépítése, sallangok és nem sallangok, mind-mind vagy teljes másolása volt a germán rendszernek, vagy olyan szolgai utánzása, amit a legnagyobb jóakarattal sem lehet >>átvételnek<<, vagy >>áthasonlításnak<< nevezni. Hiszen, amit a meghonosított strukturához hozzáadtunk, már az is egy régebbi öszvérjellegű, elgermánosodott >>magyar<< adalék volt.

- Igy pusztult a magyar lélek, a magyar szellem, a magyar jelleg és így lett az ország tulnyomórészben fiók Germánia. Én nem azért támadtam Klebelsberget, mert Tisza lakáj volt, vagy Hómant, ezt a sötétlelkü potrohost, mert politikai kígyó volt, vagy mert velük szemben személyes sérelmem adódott, hanem azért, mert fizetett bérgyilkosai voltak a magyar szellemnek és magyar léleknek. Otromba frázisaik minden húscafatomat felingerelték, tollamat herkulesi erővel töltötték el és rugtam-haraptam, ütöttem-vágtam őket, mint a gyermek, akinek legkedvesebbjét akarják elrabolni. Ők is elrabolni segítettek, azt ami én vagyok: az örök magyart, az évezred óta vívódó tragikus embert, akinek földjén más szántott, akinek asszonyát más ölelte és akinek már mása sincs, mint puszta magyarsága, mely azonban nehezebb érték, mint a Rajna kincse, vagy Szilézia minden szene.

- Lehet felőlem a német nép milliószor >>Herrenvolk<<, lehet a világhegemónia ura, de hagyja békében a magános lovast, a fajtámat, melyet még nem ismer a világ, mert nem volt módja magát kiteljesíteni, mert nem tudta magát kifejleszteni. Ha a >>Germán átok<< nem ül rá, roppant gyorsan magára talál az egész nemzet és igazi arcát rövidesen a világ elé állítja. Kikiáltja:

- Én vagyok, ezek az értékeim...

- Ekkor Európa csodálkozik majd. Uj nép született, mondják, ki hitte volna, hogy ilyen is létezik.

- Ha a germán veszélyt valahogyan leküzdjük, elvesztett magunkat ujból megtaláljuk. Ekkor egycsapásra végzünk a fejlődés belső utonállóival is. Majd megindulnak a hegyek. Minden falusi házból özönlenek a valóban magyar emberfáklyák és igazságtevésre hajló markuk meg is teremti a magyar Kánaánt.

Próbáltunk bemenni, lefeküdni. De ki tudott aludni? Akik hallgatták Szabó Dezsőt, azok ébren virrasztottak a pincében és hallgatták különféle emberek különféle szortyogását, horkolását, nyögését, forgolódását és egy-egy közelünkben lecsapott akna robbanását. Szabó Dezső mondatai nem engedtek elaludni bennünket. Az éjszaka lassan mult el a pincében és amikor derengeni kezdett odafenn a pincelejáratnál, nedves lett a lépcső az éjjel leesett fehér hópihéktől.

 

7.

 

Karácsony után szürke hétköznapok következtek, mindig kevesebb élelemmel. Szabó Dezsőnek semmije sem volt szalonnán, almán és boron kívül. Az asszonyok kinálgatták ezzel-azzal, de ő nem tudott lemondani a húsról és a legjobb főzelékeket nem fogyasztotta el.

- Húsra még tudtam azelőtt vacakot enni – lökött félre egy kitünően elkészített lecsót – de vacakra vacakot nem tudok enni.

Aki adta, nem sértődött meg a megjegyzésen, nevetett rajta.

Természetesen napról-napra fogyott. Gyomra rettenetesen korgott. Hangosan korgott, úgyhogy éjjel a mellette fekvő Polzovics János ezredes özvegye többször felriadt.

Szabó Dezső másnap, mikor az ezredesné elmondotta, hogy gyomorkorgása miatt nem tudott aludni, nevetve vigasztalta:

- Nem tehetek róla, ha üres. Hurcolkodjon odébb a méltóságos asszony.

Senki sem sértődött meg, bármit is mondott, mindent megbocsátottak neki, mert ő Szabó Dezső volt.

Különben az ezredesné és lecsótfőző leánya gondozták. Néha-néha csak megette azt a levest, amit odaadtak a számára.

 

*

 

Ránk köszöntött szilveszter délutánja is. Ez nevezetes dátum a ház történetében. Megrohantak bennünket a nyilasok és kifosztották a házban levő vendéglőt. Most láttuk, hogy mennyi hús volt a vendéglőben elrejtve és milyen jól lakhatott volna ebből Szabó Dezső, ha megfőzik és nem dugják el. Most elvitték a nyilasok. Az udvaron majdnem összevesztek a valódi Pick-szalámi rudakon. Mi csak néztük a felhalmozott ennivalókat, amiket a >>testvérek<<, mintegy harmincan, cipeltek el a Bérkocsis utcai nyilasházba. Este visszajöttek borért. Ezért se fizettek és ezt is elvitték a pincelakók elől.

Szilveszter estén László József házfelügyelő meghívta vacsorára. Kedvenc húsétele került elő a zsírosbödön fenekéről. Sertéskaraj és libacomb. Zsírban sült burgonyával.

A vacsorához Szabó Dezső hozatott le lakásáról három üveg butéliás bort.

Felszabadultan, emberhez méltóan, meleg szobában, fehér abrosszal terített asztalhoz ültünk le öten vacsorázni. Kis karácsonyfa állt az ablak előtt. Melegen duruzsolt a kályhában a tűz.

Szabó Dezső levetette télikabátját, amely karácsony első napja óta rajta volt, megmosta kezét, arcát és beleült az asztalfőre helyezett kényelmes karosszékbe. Fehér asztalkendőt terített nyakába. Megszólalt:

- A mai vacsora egyedül a Méltóságos Asszonynak lesz jó.

Látja, hogy nem értjük megjegyzését, folytatta a mondatot:

- Mert az éjjel nyugodtan fog aludni, nem korog majd a gyomrom.

Szabó Dezső két karajt evett, de a hús felét mindegyiken rajtahagyta. A libacombról is csak nagyjából szedte le a húst, régi szokásához híven, ezen is rajta hagyott meglehetős mennyiséget. Figyelmeztettem, hogy a pincében még nagyon jó lenne holnap, vagy holnapután, amit most itthagyott, de legyintett :

- Mindig ott kellett hagynom valamit a tányéron. Most már nem akarok megjavulni.

Nagyon izlett neki a frisssen sült fánk. Többször vett és mindig megkérdezte, hogy szabad-e még enni belőle? Utána megittuk a három üveg bort. Tíz óra után az egyik harmadikemeleti szomszédja frissen főzött babkávéval kedveskedett neki. Második szivarját szívta már akkor, élénk bizonyságául annak, hogy jól érzi magát. Meg is hívta a társaságot jövőre magához szilveszterre. Főleg az asszonyokkal beszélgetett és csupa főzési témát dobott a vitába. Vitatkozott mindenkivel, hogy kell ezt vagy azt az ételt megfőzni. Elmondta, hogy ő miként szokta főzni. Tanácsokat kért az általa még soha nem főzött ételek elkészítési módjáról.

Negyed tizenkettőkor bezártuk az ajtókat és kinyitottuk a rádiót. Mosolygott, mikor meghallotta :

- Itt az angol rádió hírszolgálata . . .

Az angol hirek után megállapítottuk, nem tart már hosszú ideig a nyilas uralom, közel vannak az oroszok és jön a felszabadulás.

Szabó Dezső nagyon várta az oroszokat. Érdekelte őt az a hatalmas erő, amit képviseltek és az új népi előretörés, amelyet ő mindig nekünk is kívánt.

 

                                                                                                                                      *

Ujév napján meg akart borotválkozni. Az egyik lakót küldte el megszokott fodrászáért. A fodrász nem mert kijönni az utcára, mert állandóan hullottak az aknák. Ujból üzent érte és formálisan könyörgött, hogy jöjjön el, nyirja meg, mert már szemébe lóg a haja.

A fodrász eljött, megnyirta, megberetválta. Száz pengőt adott neki. A szegényebb pincelakók elszörnyűködtek. Akkor még olyan nagy összeg volt száz pengő.

 

 

8.

 

Vízkereszt reggelén Polzovicsné odafordult Szabó Dezsőhöz:

- Mi volt magával az éjjel ?

- Majd megfulladtam. Ki kellett mennem a levegőre.

- Hívjunk talán orvost? Biztosan beteg.

- Nincs nekem semmi bajom, - tiltakozott. Máskor is voltam már így, de természetem legyőz minden betegséget.

Egész nap beszélgetett környezetével. Azt hittük, muló rosszullét volt az, ami elővette.

Három nap mulva panaszkodott. Hirtelen nagyon legyengült és orvosért küldtünk. A szomszédba szaladt át az egyik cselédlány. Megígérte, hogy átjön, de nem jött.

Mikor meghallotta, hogy orvost akarunk, tiltakozott ellene és kijelentette, ha hívunk orvost, nem engedi megvizsgáltatni magát, mert nála még életében nem volt orvos.

Este egész jól érezte magát és az ezredesnével beszélgetett:

- Tudja, milyen nagy temetésem lenne, ha meghalnék?

• Dehogy lenne – válaszolt az ezredesné. - Ki merne ilyen időben eljönni a maga temetésére?!

-      A fiatalok eljönnének, azok nem ijednek meg semmitől sem – válaszolt meggyőződéssel.

-      A fiatalokat elvitték a nyilasok és nincs ujság, senki sem tudná, hogy maga meghalt – vitázott tovább az ezredesné.                                    

        Aztán arról beszélt, hogy a Gellért-hegy déli lejtőjén szeretne pihenni, ahonnan végig lehetne nézni az egész várost, mert ez a várost     nagyon megszerette. Ennél csak Kolozsvárt szereti jobban, de mégis a Gellért-hegyen inkább megpihenne.

M    Most már többen köréje ültünk és kértük, hogy engedje magát megvizsgáltatni, vagy menjen be a Pajor-szanatóriumba, ott ágyba fektetik és biztosan meggyógyul.

-     Nincs nekem semmi bajom – ugrott talpra és mutatta, hogy milyen gyorsan tud menni.

T    Tojást főztek a részére, de otthagyta. Magyaráztuk, hogy ennie kell, mert legyengül és nem bírja legyőzni ezt az influenzát, a melyik most elővette.

-     Éppen azért nem eszem, hogy ez az alattomos betegség ne találjon bennem semmi rothasztani valót.

Le    hozatta lakásából a még meglévő néhány üveg pálinkáját és szétosztotta. Az egész pince az egészségére ivott. Ő is megivott egy pohárral.

R    Reggel jókedvűen ébredt és mindannyian azt hittük, teljesen meggyógyult. Ismét Tiszát szidta és leszedte a keresztvizet a ma élő írókról is. Vitázott mindenkivel és délben egy egész tányér levest megevett. El is aludt. Mikor látták az óvóhelyen, hogy elaludt, lábujjhegyen mentek a közelében. Délután négy óra felé felébredt. Kérdeztük, hogy érzi magát, azt válaszolta hogy gyengén. Miksik Andorné engedelme nélkül elszaladt a harmadik házban lakó dr. Gyurkovits orvoshoz, aki az óvóhelyen bridzselt. Kérte, jöjjön el, mert Szabó Dezső nagyon rosszul van. Felküldte a házba egy másik orvoshoz azzal, hogy ő beteg. A másik orvos megkérdezte Miksiknét, miért nem megy Gyurkovits, aki lenn van a pincében?

-     Mert beteg – válaszolt Miksikné.

-     Olyan beteg én is vagyok – hangzott a felelet és ez az orvos sem jött el.

 

 

9.

 

    1945. január 13. szombat.

Hi Hideg, zimankós, téli idő.

A  hó ritkán pihézik. Budapest ostroma tetőpontján áll.

A  várost a felszabadító csapatok már erősen körülzárták. Házról-házra folyik a küzdelem. A nyolcadik kerületben a Tisza Kálmán-tér körül tart. A József-körut környékén egyik belövés a másikat éri. A légitámadások szinte egész napon át tartanak. Orkánszerü az állandó harci zaj.

Ül Ülünk lent az óvóhelyen az ágyakon. Latolgatjuk, meddig tarthat ez a kálvária? A nagy teremben egyetlen petróleumlámpa pislákol. Mégjobban halványítja az amúgy is sápadt arcokat. Egyedül Szabó Dezső ül hátradőlve nyugszékében. Úgy látszik, mintha jobban lenne. Előtte kicsi asztalon parányi gyertya misztikus fénybe vonja alakját.

EgEgykedvűen néz maga elé. Néha babrálja, igazgatja ölében fekvő táskáját. Odaülünk köréje. Polzovicsné, Miksikné, Biró Károly és még néhányan. Érdeklődünk hogyléte felől. Legyint a kezével . . . Ritkán beszél . . . Akkor is egy-két mondatot . . . Délután négy óra körül nyögni kezd.

Fe Fekete Antal és Biró Károly közrefogják, felkisérik az udvarra. Nagy lélegzettel szívja be a hideg, friss levegőt. Felnéz az ég felé. Ólomszerű és vigasztalan. Majd néhány lépést tesz az udvaron. A tulsó végére akar menni. Kisérői fogják. Az udvar közepén megáll.

-  Én ugyis csak a félútig mentem – mondja kisérőinek, majd megfordul.

In  Int, hogy az óvóhelyre akar menni.

KiKísérik . . .

A  A lépcső legalsó fokán összecsuklik. Többen odaugranak, átnyalábolják, felemelik és viszik befelé.

• Hagyjanak békén, tegyenek le, nem kapok levegőt, - mondja tisztán és érthetően.

Továbbviszik be az óvóhelyre és beleültetik a nyugvószékbe. Nem tud ülni. Összeroskad . . . Karjánál fogva támogatják, de feje minduntalan lehanyatlik. Szólnak hozzá, de feleletei értelmetlenek.

Az óvóhelyen néma csönd, kint tombol a harci zaj. Megérkezik dr. Csöregh Ferenc orvos – hivatlanul. Odalép hozzá és megfogja pulzusát. A csönd még mélyebbé válik, szinte a lélegzetek is elállnak és úgy figyelik némán az orvos mozdulatait.

• Exitus – döbbent tompán a csöndbe az orvos rekedt szava .

PePercekig senki sem tud szólni. Az asszonyok sírással küzdenek, a férfiak állanak tehetetlenül és nézik a nyugvószéken elnyúlt Szabó Dezsőt. A halál járt közöttünk, hívta és viszi azt, aki őt sohasem szerette, az Élet örök szerelmesét, Szabó Dezsőt, magyar fajtájának, a szépségnek és a jóságnak kiáltóját, az örökkön-örökké tépelődő, vívódó tragédiás magyar.

 

*

 

H    Holttestét ráfektettük egy hordágyra és felvittük az udvarra.

H    Haláláról jegyzőkönyvet vettünk fel a következő szöveggel :

>>Felvettük 1945. január 13-án este 5 óra 10 perctől. Szabó Dezső meghalt 1945. január 13-án délután négy óra negyven perckor.

H    Hagyatékában találtunk:

E    Egy darab új bőrtárcát, amelyben a következő szerződések és levelek voltak:

G    Génius-Révai könyvkiadóvállalatok együttes levele, melyben a kiadásukban megjelent összes könyvek jogairól lemondtak Szabó Dezső javára. A levél 1940. október 8-án kelt.

dr. Szentpály István ügyvéd levele 1940. október 2-ről, amelyben igazolja az Atelier Játékfilmgyártó Kft. által megvásárolt >>Elsodrt falu<< filmjogát.

FaFaust Imre 1944. január 31-én kelt szerződése az >>Elsodort falu<< kiadásáról. Ugyancsak erről egy közönséges másolat és Faust Imréhez szóló 1944. junius 2-án kelt ajánlott levélről szóló feladólap.

M Magyar Élet Könyvesbolt 1939. augusztus 7-én kelt levele, amelyben elismeri a Szabó Dezső füzetekben megjelent tanulmányok megvételét.

P    Pantheon szerződése 1943. október 18-ról, amelyben megvette

>>A bölcsőtől Budapestig<< címúű regényét.

A Film-Színház-Irodalom 1943. január 2-án kelt szerződését és levelét, amelyben megvásárolta a >>Megfojtott kakas<< című regényét.

P Polgári személyi lapját, amely szerint 1879 junius 10-én született Kolozsváron, református vallásu, író, édesanyja: Nemes Mille Mária.

N nadrág, mellény és kabátzsebeiben, rossz pénztárcában, valamint fekete vászontáskában >>Harmadik életem: Akaratok és áramok: 609. oldal, >>Negyedik életem: Páris megindít<< 1500 oldal terjedelmü kéziratokat. 111.153.24 pengő kézpénzt. 1Drb Regalia Mediát, 5 megkezdett doboz gyufát, 1 drb zsebkést, 1drb dugóhuzót, 1 drb zseblámpát elemmel, 1 csomag kulcsot és 1 drb nikkelezett zsebórát.

A felsorolt ingóságokat Budapest, VIII., József-körut 31/a sz. ház óvóhelyén találtuk. Télikabátját és kiskabátját bizottságilag III. 4. sz. lakásban helyeztük el. A lakást bizottságilag bezártuk és érintetlenül hagytuk. A fent felsorolt ingóságokat bizottságilag átadtuk megőrzésre Lengyel Károly, József-körut 31/a sz. lakosnak. A kulcsokat borítékba zártuk és a borítékot lezárás után aláírásunkkal elláttuk.

A jegyzőkönyvet felolvasás után 6 óra 15 perckor aláírtuk. Lengyel Károly s. k., Kaszás 27. Sándor, 12651. sz. próbarendőr, dr. Mészáros Ádám s. k., légoltalmi őrségparancsnok, Ur György s. k.<<

Amig készítettük a jegyzőkönyvet, Szabó Dezső ott feküdt az udvar közepén, a hordágyon, felkötött állal, összekulcsolt kezekkel és az esti alkonyatban körülálltuk és néztük hosszan elpihent vonásait, mintegy arra várva, hogy megmozduljon, felüljön és tiltakozzon minden ellen, ami őt halottá akarja tenni.

Asszonyok állták körül és símogatták kezét és fejünk fölött a háztetőkön keresztül golyók sivítottak. Valahol nem messze gépfegyver kelepelt, bizonyságául annak, hogy nagyon közel vannak az oroszok és Szabó Dezső nem tudta bevonulásukat megérni . . .

Tűnődtünk, hová tegyük a holttestet?

Valakinek eszébe jutott a liftakna.

Méltóbb helyet kerestünk, de nem találtunk. Odahelyeztük a liftakna fülé. Egész életében rettegett a lifttől és holtában most a lift alá került. De ez volt a legbiztosabb hely, minden oldalról erős falak védték a belövés elől és tudtuk, bármi történjen is a házzal, a liftakna méteres falai megvédik Szabó Dezső holttestét a pusztulástól.

Lementünk az óvóhelyre, ahol már közelharcot vívtak Szabó Dezső helyéért. Egy asszony akart mindenáron a helyére feküdni. Mikor nem akarta belátni, hogy ez kegyeletsértő, mert Szabó Dezső olyan nagy halottja ennek a nemzetnek, megérdemli, hogy helyét legalább egy éjszakára üresen hagyjuk, durván és gorombán kellett tudtára adni, hogy egyesült erővel dobjuk ki az óvóhelyről az utcára, ha továbbra is erőszakoskodik. Ez az érv hatott és Szabó Dezsőnek erre az éjszakára üresen maradt a helye és mécset gyújtottunk elébe, amely egész éjjel pislákolt, gyenge fényével mintegy jelképezve, hogy Szabó Dezsőnek alkotásai örökké fognak világítani a sötét magyar éjszakában . . .

Sokáig fent volt az óvóhely.

Régen elmult éjfél, mire elcsöndesedtek a lakók. Odafent gránátok robbantak, aknák tépték a házak falait, szaggatták fel az utca bazaltköveit és ezen az éjszakán a József-köruti ház minden lakója Szabó Dezsőről álmodott.

 

 

10.

 

Szomorú januári reggelre virradtunk. Gyengén szállingózott a hó, szürke volt az égbolt és sápadtan, fázósan mászkáltak a pincéből az udvarba és vissza a ház lakói. Zarándokútjuk a liftaknához vezetett. Valahonnan virág került elő és odahelyezték Szabó Dezső összekulcsolt kezébe. A virág régen elszáradt, de virág volt és aki adta, annak fel kellett menni a lakásba, amelyet a belövés veszélye fenyegetett és onnan kellett lehozni, hogy odaadja a halott írónak. Soha sem tudtuk meg, hogy melyik lakó volt.

Nem volt már ujság, hogy közhirré tegyék halálát.

Az utcára senki sem mert kimenni.

Kapunk előtt, a szomszéd sarkokon mindenütt hullák feküdtek, férfiak, nők vegyesen. Akik valamiért kimerészkedtek az utcára, vagy valahová el akartak jutni, most eljutottak a végtelen pihenéshez.

Valamelyik lakónak az volt a kivánsága, hogy a pincében ássunk sírt és oda temessük el. A többiek élénken tiltakoztak ellene és az a vélemény alakult ki, hogy egy-két nap mulva úgy is itt lesznek az oroszok, majd az oroszok segítenek méltóan eltemetni Szabó Dezsőt.

Két napig feküdt a liftakna fölött, aztán koporsóba helyeztük. Urbán János vendéglős ajándékozott egy konyhaszekrényt a ház lakóinak és ebből készült Szabó Dezső koporsója. Safarik Mihály, László József és Feketet Antal ácsolták egy két segítőkézzel gyarapodva, a keményfa koporsót. Nem volt koporsó formája, inkább megtartotta szekrény külsejét, de magába fogadta Szabó Dezsőt, akinek mellére nagy táblát kötöztünk, rajta a felirás:

Szabó Dezső író.

Óvatosan belehelyeztük a koporsóba, leszögeztük és kivülre is nagy táblát helyeztünk:

Szabó Dezső, az Elsodort falu írója. Lakott József-körut 31/a.

A táblát rászögeztük a koporsóra, hogy mindenki lássa, ki fekszik benne. A koporsó most már nem fért el a liftaknában, oda került a kapu bolthajtásos védelme alá.

 

 

11.

 

Január 16-án hajnalban utolsó belövést kapott a ház. Csak úgy porzott az akna bent az óvóhelyen, pedig kint az utcán robbant a kövezeten. A plafonról mégis lehullott minden, ami lehullhatott. Alig másfél óra mulva két orosz jött közénk az óvóhelyre és mi felszabadultunk a legátkosabb elnyomás, saját fajtánk szörnyű terrorja alól.

Az első két oroszt dél felé követték a többiek és délutánra már magyar-orosz barátkozássá változott a ház. Megkérdezték ki fekszik a koporsóban és mikor megmagyaráztuk az őrnagy-parancsnoknak, megigérte, hogy a temetésre orosz díszkiséretet ad. Nem rajta mulott, hogy ezt az ígéretét nem tudta beváltani.

Két nap mulva másik parancsnok jött, akinek kívánságára kivittük a halottat a Rákóczi-térre. A németek lőtték a Rákóczi-teret. Életveszélyben vitte hat ember a koporsót és állandó aknarobbanások között tette le a szőkőkút mellé.

Még tíz napig feküdt itt eltemetetlenül. Tíz nap mulva jöttek a fiatalok és a németek állandó belövései közben ásták a sírt a szökőkút és a József-köruti kerítés közé. Dr. Kiss Sándor tanár, dr. Kádár Géza külügyminiszteri előadó, B. Rácz István egyetemi hallgató ásóval a kezükben, túrták a fagyos földet, hogy eltemessék Szabó Dezső kihült testét abba a földbe, amelyet ő olyan nagyon szeretett.

Tíz napig feküdt egyszerű deszka koporsójában a Rákóczi-téren és ezalatt a tíz nap alatt aknák tömegei robbantak körülötte, mindenütt fel volt szaggatva a föld. A mellette levő padnak hátsó részét ketté törte egy gránát darab. Szabó Dezső koporsója sértetlenül került bele a fagyos januári földbe.

 

*

 

Ma is a Rákóczi-téren pihen virágos sírjában. Mikor a polgármester rendelkezésére megkezdődtek a kihantolások, a koporsóját is kiakarták emelni, de elszaladtam a városházára és a polgármester rendelkezésére csak a keresztet távolították el, hogy zavartalanul pihenhessen addig kedvenc és utolsó lakása előtt, amíg fel nem épül a hatalmas mauzóleum, amely örökre magába foglalja porladó testét.

Neki lesz igaza.

Nagy temetése lesz!

Ott lesz az ifjúság, amelyet ő tanított a szabadságra, magyarságra, megnemalkuvásra.

Egy ország lesz ott a temetésén, felszabadultan, egymásra találva és egymásért dolgozva, a szebb és boldogabb jövőért.