3.

1944. nyarán és őszén a gyakori angolszász légitámadások teljesen átalakították Szabó Dezső napi programját. Reggel korán kelt és kilenc óra tájban már meg is ebédelt. Mikor elbődültek a szirénák és vonultunk a pincelejárat felé, már bent ült az óvóhelyen kényelmes karosszékében.

- Rajtam nem fognak ki. Akármilyen hosszú lesz a riadó, én kibirom. Már megebédeltem.

Elmesélte, hogy tizenöt-húsz oldalt írt reggel és ha lehet, akkor mér este is ír. Mert siet. Tiz kötet lesz önéletrajza és még sok esztendő élménye van hátra.

- Most jöttem vissza Párisból – mondotta egyszer arra a kérdésemre, hogy hol tart 

Később kérdezés nélkül beszélt a könyvéről.

- Harminc éves vagyok a könyvben – mosolygott. - De most jönnek a sűrű évek. Mindenkit megírok, mindenki magára ismer, de senki sem fog örülni neki – gúnyolódott szokása szerint.

  Odafent zúgtak a gépek és a pincében is hallani lehetett, ha közelben esett le egy-egy bomba. Ilyenkor szinte súgva kérdezte:

Ez bomba volt? Nagy lehetett – felelt rá önmagának.

*

Többször beszélt az irodalomról. Ezek a megállapításai szinte már közismertek, mert véleményét nem rejtette véka alá és ő saját maga is megírta lesujtó kritikáit néhány ma is divatos íróról. A politikáról is nagyon szeretett beszélni. A két Tisza vesszőparipája volt. Mindkettőt sovén és szemfényvesztő politikusnak tartotta.

- Nekem tulajdonképpen – mondotta – hálásnak kellene lennem Tisza Istvánnak, mert ő neveztetett ki tanárnak. De tárgyilagos vagyok és ezért megállapítom, hogy ez az ember sötét lelkével a nemzet rákfenéje volt.

Horthyról hasonló véleménnyel volt.

- A húszas évek elején Horthy közönséges orgyilkosságra küldött ki embereket. Mikor a Gellért-hegyen laktam – mondotta – egy alkalommal láttam, hogy Horthynak a közvetlen közelében élő és a lapokban már többször kiszerkesztett pártfogoltja, feldúltan rohant a hegyi utakon. Ugyanakkor olvastam, hogy valakit elhurcoltak és meggyilkoltak. Tizenöt év mulva találkoztam ezzel az emberrel. Beszélgetés közben utaltam az akkori gyilkosságra és az ő feldúlt akkori viselkedésére. Éreztettem vele, hogy az ő személyét kapcsolatba hoztam azzal az elhurcolt embernek a meggyilkolásával. Ismerősöm nem tagadott.

Természetesen csak azokkal volt ilyen nyilt és őszinte, akiknek gondolkodását ismerte és akiknek politikai nézeteit a maga politikai nézetével összhangba hozta.

*

A háznak volt egy légoltalmi parancsnoka. Szabó Dezső ettől az embertől, de még inkább a feleségétől, nagyon tartózkodott.

Vigyázni kell, ha ezek a közelünkben vannak – hangoztatta. - A férfi nem lenne rossz, de

    úgy látom, az asszony nagyon befolyásolja, az gonosz.

*

    Október 15-én a rádióban elhangzott Horthy szózata, kirohantam a folyosóra s lekiabáltam hozzá a harmadik emeletre:

- Vége a háborúnak! Horthy most jelentette be a rádióban!

Az egész ház kiszaladt a folyosókra, mert máshol is hallgatták a rádiót. Megjelent a ház légoltalmi parancsnoka is, Szabó Dezső lehívott magához és a fülembe súgta:

- Vigyázzon, ne örüljön, mert nézze csak meg azt az urat – mutatott a légó-parancsnokra – milyen sötéten és dühösen néz magára. Ő nem örül ennek a rádióhírnek. És még nagyon sokan vannak ebben a házban, akik szintén nem örülnének, ha vége lenne a háborúnak.

Szabó Dezsőnek igaza volt. Akkor kezdődött a házban az igazi lakóüldözés.

*

Szólt a sziréna. Jöttek az oroszok és a nappaljaink nagy részét a pincében töltöttük. Szabó Dezső behúzódott karosszékébe és tanított:

- Hitler a világtörténelem, Szálasi a magyar történelem legsötétebb kalandora. Lehetetlen, hogy épeszűek legyenek. Évezred óta folyton belénk piszkított a német. Aki csak parányit érezte magyarságát, annak lelke őrtállás volt a német rothasztás felé. Igazi nagyjaink pedig állandó roppant küzdelemben állottak a németséggel. A germán veszedelem lényege nem a szomszédi viszonyban, nem is a germánság ránk nehezedő nagy tömegében rejtett és rejlik, hanem abban, hogy ez a nép – hol nyiltan, hol burkoltan – de állandóan kikapcsolta magát az európai nemzetek szükségszerű közösségéből, külön excentrikus közösséget alkotott, melynek szerintük Atyauristen módjára uralkodnia kell az európai népek felett. Urakra és szolgákra osztották a világot, melyben magukat tekintették uraknak, a többi népet pedig alsóbbrendű rabszolgának. Tökéletesen mindegy, hogy a történelem folyamán milyen cégérben, vagy álarcban játszott Germánia, a cél mindig egy volt: hódolásra késztetés a teuton csizma előtt.

Szinte itták a pincelakók Szabó Dezső szavait.

*

Október 15-től kezdve már nem vetkőzött le. Szobáját átrendezte és azt a recamiert, amelyen aludt, odahúzta az előszoba ajtajához, hogyha este is megszólal a sziréna, gyorsan leérjen a pincébe.

A hosszú pince-órákat igyekezett elviselhetővé tenni úgy a maga, mint a mások számára. Egyszer elhatározta, hogy tíz kötet >>Elsodort falu<< -t kisorsol. Összeírták a fiatalok a pincében tartózkodók neveit és beletették az összegyűrt papirdarabkákat egy kalapba. László Rózsika, a legfiatalabb kislány huzogatta ki a kalapból a neveket. Nagy öröm és boldogság volt annak, akinek Szabó Dezső felolvasta a nevét. Mikor elkészült a tíz kötet kisorsolásával, bejelentette, ha vége lesz a riadónak, a nyertesek menjenek fel a lakásába, és ő átadja a köteteket. Mindegyikbe beleírta a nevét és a dátumot.

Eleinte közel ült a falhoz, de valamelyik szomszédja figyelmeztette, hogy ne támaszkodjon, mert megrepedhet a fal, ő ütést kaphat és a nyirkos faltól meg is fázhat.

    - Hagyja csak kérem – válaszolta legyintve – előbb – utóbb ugyis mindenféleképpen végünk lesz.

Mikor beszélt politikáról szomszédainak, vagy azok beszéltek hozzá és nem megbizható ember érkezett közelébe, Szabó Dezső hirtelen a következőket mondta:

 - Hogy szereti maga a sóskát? Levesnek, vagy főzeléknek?

 Először senki sem értette, hogy mit akar ezzel, de később már szállóige lett az idegen jelenlétekor.

*

Azt mondotta, hogy Párisban három dolgot jósoltak meg a részére. Kettő már megtörtént, de túlélte őket, a harmadik azonban tragikus lesz ránézve és ezért nem száll be egyedül a liftbe. Félt mindig a tragikus dolgoktól és arról beszélt, hogy ő tragikus körülmények között fog meghalni. A halált nem szerette és félt tőle.

Szinte szugerálta magának, hogy hosszú életű lesz.

- Anyám is, apám is hosszú életű volt, én is hosszú életű leszek – mondotta. - Anyám mindig kávét vacsorázott és ezért én sem lakom jól este, csak nagyon keveset eszem.

Családjáról nem nagyon szeretett beszélni, de egyszer hosszas faggatás után elmondta, hogy három nővére van, mind a három excentrikus, de nagyon tehetségesek. Ő azonban megtagadott velük minden rokoni kapcsolatot. Csak az édesanyját szerette, aki nagyon vallásos volt és mikor az ő pályafutása kettébe tört, nem ment többé a templomba. Egyik bátyja delirim tremensben halt meg a Nemzeti Szinház előtt. Egyik nővére azt mondta, hogy nem tud felkelni és tizennyolc évig feküdt az ágyban. Akkor azt mondotta, hogy nincs semmi baja, felkelt és úgy tette-vett, mintha előző nap hagyta volna abba.

*

Életében csak egyszer volt szerelmes, Váradon. Ez a szerelem sem tartott soká, mert úgy érezte, hogy végét kell szakítania, elment a hegyekbe és mikor visszajött, már nem érzett semmit a hölgy iránt.

- Nincs is magának lelke – mondotta erre az egyik asszony.

- Néha én is erre gondolok – válaszolt.

Mellére, kezére ütött:

- Ez a lélek, nem lehet különválasztani.

Fiatal lányok jártak hozzá. Különösen egy jött nagyon sűrűn és mikor az egyik lakó gyengéd célzást tett erre a kislányra, Szabó Dezső elpirult:

- Szininövendék és azért jár ide, hogy támogassam, ha szinpadra lép. Különben is húsz éves elmult és nekem az már öreg.

A szomszédai igyekeztek gondoskodni róla. Mikor beköltözött a lakásába, néhány hónapig járt hozzá egy takarítónő, de elszekirozta. Azóta sajátmaga takarított. Az egyik szomszédasszony, akivel évődő-viszonyban volt, valamelyik hajnalban lemosta az előszoba ajtaját, hogy ne legyen olyan piszkos. Mikor ezt észrevette, többé nem köszönt, annyira haragudott rá, hogy gyengéden figyelmeztette a piszkos ablakokra.

Szokása volt, ha látogató érkezett hozzá és ajtót nyitott, köszönés helyett a következőket mondotta:

- Kérem a lábakat letörölni...

A látogató meg is törölte a küszöb előtt lévő lábtörlőben a lábát, de mikor végigment az előszobán, az ottlévő porban meglátszottak léptei.

Rengeteg poloskája volt. Egyszer ő maga említette, hogy nem kaphat gutaütést, mert a poloskák minden éjjel kiszívják felesleges vérét. A szomszédok állandóan panaszkodtak, hogy lakásából nagyon sok poloska mászik be az ő lakásukba. Hiába ciánoztatnak, Szabó Dezső valósággal termeli a poloskákat. Egyszer az egyik szomszédasszony, akit behívott magához, hogy készítsen el részére valamilyen ételt, felemelte a recamiert és ledobta a padlóra. Szinte feketedett a padló a kihullott poloskától. Szabó Dezső rájuk mutatott és nevetve megszólalt :

Ezek az én orvosaim a magas vérnyomás ellen.